A sátor bűzlött, ezt vette észre először. A vérmocskos kis asztalt, rajta a rémisztő eszközökkel, csak ezt követően látta meg. Fűrészek, kések, fúrók, különféle fogók és csipeszek – ezek alapján akár egy jéghideg kegyetlenséggel dolgozó kínzómester kamrájában is lehetett volna. Persze nem ott volt, ezt még a magas láztól elködösült tudatával is megértette. Felfektették egy asztalra, amelynek durván gyalult deszkalapja az elmúlt napok során temérdek vért, verítéket és egyéb testnedveket szívott magába. A tábori kirurgus arckifejezése semmi jót nem ígért, már akkor sem, amikor meglátta a vastagon átvérzett gyolcskötést és a szintén csuromvér berhét: a vászon alsónadrág még egészen fehér volt, amikor Pista három nappal korábban felvette, most viszont sötétbordó árnyalatban játszott, leginkább az ágyék körüli részeknél.

– Magas Isten! – lehelte a kirurgus, amikor segédei levágták az ifjúról a tönkrement ruhadarabot. – Ki kötözte ezt be?